Gyakran éri az a vád az erősportokban és ezen belül az erőemelésben jeleskedő hölgyeket, hogy – bár sportteljesítményük bámulatos – nem eléggé attraktívak. Nemrég írtunk az aktuális női erőemelő-rekordok birtokosairól és hát… akadtak páran, akik nem (csak) a teljesítményre fókuszáltak, hanem az illető kinézetét kritizálták. Kedves fanyalgók, itt van most nektek Jessica Buettner, aki minden téren megfelel elvárásaitoknak – de sosem lesz a csajotok.
Ki ez a szép lány, és mitől ilyen bazi erős?
A kanadai Jessica Buettner 1995-ös születésű, és több éve ott van a világ női erőemelésének szűk elitjében. Évről évre komoly fejlődést tud felmutatni, pedig eredetileg nem is erőemelőnek készült.
A Fitnessvolt.com-nak adott interjújában azt mesélte, 19 éves koráig atletizált, és rúdugrásban ígéretes tehetségnek számított. Pályafutását egy buta snowboard-trükk törte ketté, melynek következtében komoly bokasérülést (kificamodott eme testrésze) szenvedett. Megismerkedett hát a súlyzós edzéssel, és hamar ki is derült, hogy mekkora potenciál van a lányban. Egy darabig azért megpróbálta mindkét sportágat egyszerre csinálni, de idővel rájött, hogy az atlétikában sosem lesz olyan jó, mint a powerban. Döntenie kellett, és Jess a súlyzókat választotta.
Erőemelőként cukorbetegséggel
Az sem mellékes, hogy Jessica Buettner 1-es típusú diabétesszel kénytelen együttélni. Sokan ezt tehernek éreznék, ő viszont ebből is hasznot kovácsol.
A cukorbetegség igazából segít abban, hogy fegyelmezetten tartsam az étrendemet, és ne lépjem át a súlyhatáromat. Az viszont nehézséget okoz, ahogyan verseny közben le-föl ingadozik a vércukrom
– vallja Jess.
Jessica szerint 1-es típusú cukorbetegséggel sincsenek lehetetlenek, de azért minden nehezebb is vele. Étrendjét igyekszik inkább az alacsony szénhidrátbevitel felé tolni, és bőséggel fogyaszt tojást, avokádót, steaket, zöldségeket, no meg – hisz mégiscsak Észak-Amerikában él – tonnaszámra falja a mogyoróvajat. Általában nincs is ezzel különösebb gond, egyedül a fogyasztás időszakában szenvedősebb a dolog, amikor az alacsony szénhidrátbevitel mellé alacsony vércukorszint is társul, és – ha nem lenne önkontrollja – felzabálna mindent, amit a hűtőben talál.
Egyéni rekordok, versenyeredmények
Jessica eddigi legjobb eredménye egy világbajnoki ezüstérem a 2019-es helsingborgi (Svédország) IPF vb-ről. Csak raw-ban (tehát speciális ruha nélkül) versenyez. Többnyire a 72 kilós súlycsoportban indul, de 2021-ben 75,5 kilósan, eddigi legnehezebb versenysúlyával indult a 76 kilósok között.
Egyéni csúcsai versenyen:
Guggolás: 210,5 kg (világrekord):
Fekvenyomás: 105 kg
Felhúzás: 250 kg
Nem hivatalos világrekordjai is vannak, guggolásban például edzésen 217,5 kg is ment már neki. Felhúzásban pedig 252,5 kg-ot is tud, ha olyan kedve van:
Fotók: Instagram/Jessica Buettner