Okos ember más kárán tanul – na ez az elcsépelt mondás rám nem mindig volt igaz. A 90-es évek második felének jobbára internetmentes világában nem volt egyszerű kiszűrni a testépítéssel kapcsolatos fals infókat (orbitális marhaságokat), így törvényszerű volt, hogy az ember saját kárán tanulja meg, hogy mi működik és mi az, ami hátráltatja a fejlődést.
Ami szomorú, hogy a mai kezdő és középhaladók fejében is gyakorta uralkodik káosz, pedig ma már tájékozódni szinte gyerekjáték. Persze most meg inkább a bőség zavara okoz gondot: nehéz kiszűrni a használható információt a bullshit áradatból.
Tartalomjegyzék - erről szól a cikk
1. Nem érdemes minden nap fekvenyomni
Az első hónapokban az volt az alapkoncepcióm, hogy minden nap mellezek, bicepszezek, alkarozok, a többi meg amikor eszembe jut. Lábedzés helyett „elég” volt a focizás. Mindez oda vezetett, hogy durván túledzett voltam, és a kezdeti robbanásszerű fejlődés után – fekvenyomás 35 kilóról 45-re nőtt egy hónap alatt – megállt a növekedés. Az osztott edzéstervet csak később ismertem meg valamelyik Arnold könyvből, ami meg azzal hülyített, hogy ha mi, zöldfülűek is az ő edzésmennyiségét végezzük, talán egyszer a Mr. Olympia színpadán állunk majd. De minimum egy Arnold Classic sanszos.
2. Minek annyi sorozat, gyakorlat?
Szóval az imént említett Arnold-féle „okosságok” másolása megint csak oda vezetett, hogy fejlődésem üteme lelassult, majd elkezdtem stagnálni. Írtunk már arról, hogy miért nem érdemes a profik edzéstervét másolni, de sajnos az általuk írott könyvekben ez maximum a lábjegyzetben szerepel apró betűvel. Ha jót akarsz magadnak, elosztod kettővel, de lehet, hogy hárommal is ezeket. Az edzés „keménysége” nem egyenesen arányos a növekedéssel. Ha átlépsz egy határt, csak hátráltatni fog.
3. A kaja minősége nem számít, csak sok legyen
Ha edzés után „ráeszel”, az akkor izomba megy… Tanácsolták az idősebb, tapasztaltabb arcok. De valahogy mégsem éreztem a rakott krumpli vagy a gulyásleves durva anabolikus hatását. Kénytelen voltam tájékozódni a helyes étrendről, és minden nap összekaparni azt a 150-200g állati fehérjét, ami a fejlődés legfontosabb eleme. A komplex étkezés fogalma is csak több év után vésődött be. Persze nektek könnyű dolgotok van, csak el kell olvasni ezeket, és mindent tudni fogtok a testépítő étrend alapjairól.
4. Mindig, amennyi a csövön kifér?
Ez nálam, hobbi erőemelőnél abban mutatkozott meg, hogy állandóan csúcsot akartam dönteni. Évekig úgy nyomtam fekve, hogy minden edzésen felmentem az egyismétléses maximumom 90-95 százalékáig. Néha annál is tovább. Ez hosszú távon kicsinált idegrendszerileg, demotivált lettem, és ami a legrosszabb, összeszedtem egy rakás sérülést. Nem volt olyan nap, hogy ne fájt volna valamim, de legtöbbször több ízületem is egyszerre. Állandósult könyök-, térd- és derékfájdalom mellett vajon hogy lehet kihozni magunkból a maximumot? Szóval a lényeg: nem kell minden edzésen rekordot dönteni. Egy erőemelő évente talán ha kétszer képes ekkora terhelést elviselni. A versenyfelkészülés pedig csak az utolsó 1-2 hétben szól a maximálishoz közeli súlyokról.
5. A diéta nem egyenlő az éhezéssel
Első diétám szinte teljesen a tápanyagmennyiség drasztikus csökkentéséről szólt. Nem emeltem a fehérjebevitelen, a telítetlen zsírokat hírből sem ismertem, a szénhidrátbevitelt pedig egészen elképesztő, napi 30-80 grammon tartottam. Kitalálható, hogy mi lett ennek a vége: durva izomvesztés. Jó kis lecke volt, hogy rájöjjek, a diéta lényege elsősorban a bevitt tápanyagok arányának módosítása, a testzsír vagy izomtömeg változásának függvényében.
Neked is voltak hasonló tanulságaid? Oszd meg velünk a cikk alatti fórumban!
