26 éves tűzoltó lett az ország elsőszámú erősembere

Rendhagyó módon ugyan, de idén is lezajlott a HSMA (Magyar Erősember Szövetség) egyéni országos bajnoksága, egyúttal a Prémium Liga második állomása az idei versenyszezonban.

Az első helyezést már harmadik alkalommal zsebelte be “a mádi kolosszus”, a 26 éves Juhász Péter. A vírushelyzet nagyban befolyásolta az idei döntőt, amire május elsején, Győrben került sor – ezúttal közönség nélkül, zárt kapuk mögött.

Juhász Péter

Juhász Péter

Közönség nélkül versengtek a Erős Emberek

“A program végül kétnaposról egynaposra módosult, mivel két versenyszámot is kihagytunk” – árulta el Darázs Ádám HSMA szakmai igazgatója.

“További kellemetlenség, hogy a 12 döntősünk közül egy fő sajnos nem tudott megjelenni, hiszen ő Svájcban dolgozik hentesként, és a korlátozások miatt nem sikerült átlépnie az országhatárt.”

Az így 11 főre szűkült csapat válogatott próbatételekkel került szembe: a vikingnyomást Hegedűs Ádám, a kamionhúzást Sebestyén János nyerte. A további négy versenyszám (lengősúly- és bödöncipelés, kőgolyóemelés, autótartás keretben és izlandi kereszt) mindegyikében Juhász Péter kapta a legtöbb pontot, így győzelméhez kétség sem férhetett!

Sebestyén János

Sebestyén János

Nem csoda, hogy “a mádi kolosszus” most is remekelt, hiszen már 21 éves kora óta űzi az erősember sportokat. 2013-ban egy mellizomszakadás kényszerítette váratlan pihenőre, ám a betegségből felépülve egy év alatt teljesen visszatért az ereje. Akkor választotta a tűzoltói hivatást és ezzel párhuzamosan tért vissza a versenyzés világába is.

Juhász Péter

Juhász Péter

A győztes azt már korábban elárulta nekünk, egy ilyen verseny nem csak a fejlett izomzatról szól:

“Komplex gyakorlatokról beszélünk. A fizikai erő mellett szükség van ügyességre és állóképességre is. A különböző feladatok más-más típusú erőkifejtést igényelnek.”

A második helyezett idén a mezőszilasi Sebestyén János lett, aki szoros versenyben, az utolsó számban győzte le a harmadikként végzett Véró Alexet.

Véró Alex

Véró Alex

Az ezüstérmes már csak azért is örül a helyezésnek, mert egy váll- és bicepszsérülés okán idén nem is tervezett elindulni a versenyen, így végül mindössze 3 hete maradt a felkészülésre.

Sebestyén János

Sebestyén János

“Azzal számoltam, hogy a középmezőnyben végzek” – árulta el a gépész diszpécserként dolgozó férfi, aki már 2009 óta aktívan versenyez. Talán ennek a rutinnak köszönhető, hogy a kamionhúzást így is sikerült megnyernie. Összesített pontszáma a második helyre repítette, ami azért János számára már nem újdonság:

“Sokan csak silverboy-ként ismernek, annyira jellemző rám, hogy a versenyekről másodikként térek haza!”

– árulta el nevetve.

Véró Alex

Véró Alex

Azoknak sem kell elkeseredniük, akik idén lemaradtak a döntőről, hiszen a versengés tovább folytatódik: három hét múlva a HSMA Erős Emberek Páros OB-t rendezik, ám a most hatályos rendelet értelmében a HSMA versenyek és fordulók még legalább augusztus közepéig zárt kapuk mögött zajlanak majd.

“A versenyek hangulata természetesen nem olyan volt, mint amilyen a helyszínen szurkoló közönséggel szokott lenni. Már csak ezért is várjuk, hogy a hétköznapok visszaálljanak a megszokott mederbe. Szerencsére a Sport1tv csatornával partnerünknek a Prémium Cégcsoportnak régóta szerződése van, így ott továbbra is nyomon követhetőek a versenyek”

– mondta Darázs Ádám.